A komposztálás működése és feltételei

A komposztálás egy természetes, biológiai folyamat, amely során különféle mikroorganizmusok, gombák és talajlakó élőlények segítségével a szerves hulladék tápanyagokban gazdag, humuszszerű anyaggá, azaz komposzttá alakul át. Ahhoz azonban, hogy ez a folyamat hatékonyan és kellemetlen mellékhatások nélkül történjen, több tényező egyensúlyára kell odafigyelnünk. Az alábbiakban részletesen bemutatjuk, mire van szükség a megfelelő komposztáláshoz.

Oxigén – a komposztálás egyik legfontosabb alappillére

Az egyik legkritikusabb tényező az oxigénellátottság. A szerves anyagok lebontása ugyanis kétféle módon történhet: levegő jelenlétében (aerob), illetve levegőtől elzártan (anaerob). Ha biztosítva van az elegendő oxigén, akkor az aerob mikroorganizmusok szaporodnak el. Ezek végzik a természetes korhadási folyamatot, amely nem jár kellemetlen szagokkal, és a szerves anyagok hatékony lebomlását eredményezi.

Ezzel szemben, ha az anyag túlságosan tömör, vagy nem megfelelően van szellőztetve, akkor oxigénhiány alakul ki. Ilyenkor anaerob folyamatok indulnak el, és rothadás következik be. Ennek kellemetlen mellékhatásai közé tartozik a bűzös gázok – például ammónia, kénhidrogén, merkaptánok vagy szerves savak – felszabadulása. Ráadásul az értékes nitrogén is elillan a rendszerből, és a keletkező anyagok elsavasodnak, ami tovább rontja a folyamat hatékonyságát.

Mit tehetünk ennek elkerülésére? A komposzthalom kialakításakor és karbantartásakor különösen ügyeljünk arra, hogy az alapanyagok ne tömörödjenek össze. Ne nyomkodjuk le a rétegeket, és használjunk szellőző szerkezetű anyagokat az összetapadásra hajlamos anyagok közé. Például a frissen vágott füvet érdemes előszárítani vagy keverni olyan durvább szerkezetű elemekkel, mint a faapríték, szalma, forgács vagy avar. Az is hasznos, ha időnként átforgatjuk a komposztot, hogy a belső rétegek is friss oxigénhez jussanak.

Nedvesség – a mikroorganizmusok létfeltétele

A komposztálás során a megfelelő víztartalom legalább olyan fontos, mint a levegőellátás. Ha túl kevés a nedvesség, a mikroorganizmusok nem tudnak aktívan működni, a lebomlási folyamat lelassul vagy teljesen leáll. Ugyanakkor a túlzott nedvesség sem előnyös, mert kiszorítja a levegőt a halomból, így ismételten oxigénhiány alakul ki, és a rothadás kerül előtérbe, bűzös szagok kíséretében.

A helyszíni marokpróba egyszerű és hatékony módszer a komposzt nedvességtartalmának ellenőrzésére:

• Ha az anyag összenyomásakor vízcseppek szivárognak ki, az túl nedves.
• Ha egyben marad, kissé rugalmasan összetapad, akkor ideális a nedvességtartalom.
• Ha teljesen szétporlik, akkor túlságosan száraz, a bomlás nem tud megfelelően elindulni.

Tipp: Ügyeljünk arra, hogy a komposztáló edény vagy tároló ne csak jól szellőző, hanem eső ellen is védett legyen – például legyen zárható fedele. Így elkerülhető a túlzott beázás. Ha a keverék túlságosan nedves, adhatunk hozzá faforgácsot vagy más száraz, nedvszívó anyagot. Ha száraz, akkor érdemes egyenletesen megöntözni, de nem túl sok vízzel.

A szén és a nitrogén aránya – C:N balansz

A lebontást végző mikroorganizmusok megfelelő működéséhez szénre és nitrogénre is szükség van, mégpedig meghatározott arányban. Az optimális C:N arány a szakirodalom szerint 25–30:1 körül mozog, ami azt jelenti, hogy 25–30 egységnyi szénhez 1 egységnyi nitrogén társulhat.

Túl sok szén esetén a mikroorganizmusok nem tudnak elég fehérjét előállítani, így lelassul a működésük. A felesleges szén széndioxiddá alakul és elillan. Ha viszont túl sok a nitrogén, akkor az ammónia formájában kiszabadul a rendszerből, ezzel értékes tápanyag veszik el. Ezért a cél egy egyensúlyi állapot fenntartása.

Hogyan ismerjük fel az anyagokat?

• A zöld, lédús anyagok – mint a konyhai zöldséghulladék, fűnyesedék, híg trágyák – magas nitrogéntartalmúak.
• A barna, száraz összetevők – például fakéreg, forgács, fűrészpor, avar, kartonpapír – több szenet tartalmaznak.

Ha úgy érezzük, hogy túlságosan száraz és széntartalmú az anyaghalmaz, akkor érdemes nitrogéndús komponenst bevinni, például alginitet, vérlisztet, friss fűnyesedéket. A mezőgazdaságban gyakran trágyával (pl. ló-, tyúk-, istállótrágya) érik el ugyanezt. Biokertészek nem javasolják a műtrágyák használatát, de az is egy opció.

Általános szabály: minél többféle összetevőt használunk, annál biztosabb, hogy a végtermék jó minőségű, tápanyagban gazdag humusz lesz.

A hőmérséklet – természetes fertőtlenítés és gyorsítás

A komposztálás során a mikroorganizmusok tevékenysége hőt termel. A frissen rétegezett és összekevert alapanyagok 3–5 nap alatt már jelentős hőemelkedést produkálnak, a hőmérséklet elérheti a 60–70 °C-ot is. Ez nemcsak a folyamat felgyorsítását szolgálja, hanem nagyon fontos higiéniai szerepet is betölt: ezen a hőfokon a kórokozók, férgek, peték, gyommagvak elpusztulnak, tehát a komposzt „sterilizálódik”.

Ezután a hőmérséklet fokozatosan csökken, és megkezdődik az érés szakasza, amely során a komposzt elnyeri végleges, sötét, morzsalékos, földszerű állagát.

A komposztálás szakaszai – hogyan lesz hulladékból értékes humusz

A komposztálási folyamatot négy fő fázisra oszthatjuk:

1. Előkészítő szakasz

Már a gyűjtőládában megindul a legkönnyebben bomló anyagok lebontása, a hőmérséklet fokozatosan eléri a 40 °C-ot.

2. Intenzív lebontás

Az anyagok átforgatása után felgyorsul a bomlás: a cukrok, fehérjék és keményítő lebomlása erőteljes hőtermeléssel jár. 50 °C-on gombák és sugárgombák, 65 °C fölött hőkedvelő baktériumok végzik a bontást. 75 °C fölött (ami otthoni körülmények közt ritka) a mikrobiológiai aktivitás leáll.

3. Átalakulási (felépülési) fázis

A hőmérséklet fokozatosan csökken, eközben a cellulóz és kisebb mértékben a lignin is lebomlik. A komposzt ekkor kezd sötétedni, és megjelennek benne a talajlakó élőlények: férgek, ezerlábúak, atkák, ugróvillások.

4. Érési szakasz

A komposzthalom lassan hűl, a földigiliszták és más szervezetek átdolgozzák, fellazítják az anyagot. Kialakul a tápanyagdús, morzsalékos szerkezetű, kellemes szagú, érett komposzt. A giliszták végül elhagyják a halmot – ez a jele annak, hogy a folyamat befejeződött.

Ha ezt a néhány szempontot figyelembe vesszük, és tudatosan kezeljük a komposztálás menetét, akkor házilag is kiváló minőségű humuszt állíthatunk elő – természetes úton, költséghatékonyan és környezetkímélően.